Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A nyári szünetben általános iskolás korú  gyerekeket vártunk a KULTÚR-PADLÁSon.

 

A tábor hetes turnusokban került megrendezésre. A meghírdetett időszakon belül, három különböző héten jöttek a gyerekek. A táborozók közül a legkisebb szeptemberben nagycsoportos óvodás, míg a legnagyobb hetedig osztályos lesz. Bár ez a korkülönbség igen nagy volt, mivel azonban kevesen voltunk, nem okozott problémát. Az alábbiakban elolvasható, hogy hol jártunk, mit csináltunk.

 

Programok:

 Az egyes napok programjait úgy alakítottuk ki, hogy az a résztvevő gyerekek érdeklődési körének és életkorának a leginkább megfeleljen. Így sokszor eltértünk az eredetileg eltervezett-től és meghírdetett-től, de ez senkinek sem okozott problémát. 

 

A múzeumok közül az alábbiakat tekintettük meg:

  •  voltunk a Termélszettudományi Múzeumban. Itt láttuk az áálandó kiállítások mellett a ragadazókról szóló időszaki kiállítást itt. Akik résztvettek a programon, megtudhatták ebből a kiállításból, hogy mi a béka kedvenc csemegéje, hogyan vadászik a krokodil, és a pók. E mellett kipróbálhatták azt is, milyen éles szeme van a sasnak.
  • Jártunk a Szépművészeti Múzeum állandó kiállításain is. Itt az egyiptomi gyűjteményt néztük meg alaposabban, 1 órás tárlatvezetés keretében. Vezetőnktől mindent megtudhattunk Egyiptomról és az egyiptomiakról. A gyerekek kerek szemekkel hallgatták az érdekes "mesét". Sok izgalmas dolgot megtudhattunk. Akik ott voltak a térletvezetésen most már bármikor tudni fogják merről kell az egyiptomi írást olvasni. 
  •   A Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállítását is megtekintettük. Itt a honfoglalás korától egész az 1990-es évi eseményekig követkettük nyomon a magyar történelmet. A gyerekeknek tetszettek a megfogható, kézbe vehető kiállítási tárgyak és a számítógépes tárlatvezetés is.

 

A Természettudományi Múzeumban tett látogatáson kívül még két tudománnyal kapcsolatos helyre látogattunk el. 

  • A népligeti Planetáriumban két előadást is megnéztünk. A Bolygóközi társasutazás során a Kárpátia úrhajóval bejártuk a Naprendszert és közelebről megismerkedtünk a bolygókkal és azok holdjaival. A Csillaglesen téle-nyáron című előadás keretében az égbolton lévő csillagképekkel és a hozzájuk kapcsolódó mitológiai történetekkel ismerkedtünk meg.
  •  "Időutazáson vettünk részt", megnéztük az új dínó kiállítást a HUNGEXPO területén. A kiállításon vannak hatalmas méretű dínók (több, mint 10 méter magasak) és vannak egész kicsik is. Vannak közöttük ragadozók és jámbor növényevők is. A kiállítás végén mindenki kipróbálta a dínó lovaglást is.

 

Az idei nyáron több gyerekeknek való filmet is vetítettek a mozik, és mivel a kinti hőmérséklet néha meghaladta a 35 °C fokot, ezért három filmet is megnéztünk.

  •  Mivel a dínóktól nehezen tudtunk elszakadni láttuk a Jégkorszak 3-t. 
  • A holdraszállás 40. évfordulója alkalmából megnéztük a Légy Holdon című filmet 3D-ben. 
  • Harmadiknak az Éjszaka a múzeumban 2-t tekintettük meg.

 

 Kipróbáltunk néhány izgalmas közlekedési eszközt is.

  •  Utaztunk a földalattival a Hősök terétől a Deák térig. A résztvevők között volt olyan, aki sose használta még ezt a szép közlekedési eszközt. 
  • Kipróbáltuk  a fogaskerekűt és a Széchenyi-hegyi Gyermekvasútat is. 

  • A legizgalmasabb közlekedési eszköz azonban ennek a korosztálynak a piros, emeletes, városnéző busz volt. Ezt kétszer is kipróbáltuk. A busz a Deák térről indult és egy hatalmas kőrt tett Budapesten, miközben megcsodálhattuk a város nevezetességeit. A buszon 16 nyelven van idegenvezetés. Először mindenki a magyart választottal, de a városnézés végére többen próbálták megérteni a japán, finn, koreai szöveget is.

     

Miután délelőttönként a fenti programokon jól elfáradtunk, délután többnyire kézműveskedtünk, társasoztunk, vagy a kertben játszottunk.

 

  • A kézműves foglalkozások keretében készítettünkünk pompom halacskát. Csináltunk képeket só-liszt gyurmából, spátgából és lufiból gömböt, újságpapírból léghajót. Hajtogattunk vadászcsákót, ugróbékát és malacot. A legnépszerübb a pólófestés volt. Különböző színű pólókra változatos smily figurákat alkottunk. Annak érdekében, hogy a képek maradandók a pólók pedig moshatók legyenek a festéket vasalással kellet fixálni. Ezt még a fiúk is maguk csinálták. 

  • Sokféle társast próbáltunk ki. Játszottunk a Szellem kastéllyal, Tick-Tack Bumm-mal, Activityvel. A legnépszerűbb azonban a Twister volt. A legnagyobb csata több mint 1/2 óráig tartott, és a végén a résztvevők már nem is tudták, hogy melyik a jobb, illetve a bal kezük. 

  • A kerti játékok közül a leginkább várt móka a nap végi vizipisztoly csata volt. Mindig a fiúk nyertek, bár a lányok is kitettek magukért. 

 

 

Talán ebből a rövid leírásból is látszik, hogy mennyire jól éreztük magunk. Kicsi és nagy egyaránt jól szórakozott.

 

Aki itt volt, azt jövőre is visszavárjuk.

 

 Aki pedig most kapott kedvet, az ne felejts el, hogy 

 

JÖVŐ NYÁRON IS VÁR PADLÁS.

 

  

 

 

A mappában található képek előnézete Nyári tábor képei